2023-as változások az e-matrica rendszerben

Autópálya

 

I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A díjköteles útszakaszokat kizárólag érvényes e-matricával lehet igénybe venni, aminek a beszerzéséről még a felhajtás előtt gondoskodni kell. Ha ez nem történt meg, az e-matrica megváltását sürgősen, a díjköteles úthálózatra való felhajtástól számított 60 percen belül pótolni kell.

A korábbiakban elfogadott törvénymódosítás az útdíjak inflációkövető emelését tette lehetővé, de az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves jogosultságok ára ennek ellenére nem a jelenlegi fogyasztói árindex szerint, hanem csak 5%-kal nő, így jövőre a korábbiakhoz képest jobban megéri éves matricát vásárolni a rövidebb (10 napos, havi) időszakra szóló jogosultságokkal szemben.

Egymás utáni e-matrica vásárlása esetén mindig pontosan meg kell határozni a felhasználási időpontokat, vagyis a jogosultságok érvényességének kezdetét.

A jogosulatlan úthasználat elkerülése érdekében a vásárláskor mindig ellenőrizni kell az ellenőrző szelvényen a rendszámot, a felségjelet, a díjkategóriát és az érvényességi időt.

Az úthasználati díj elektronikus megfizetése esetén a nyugtázó értesítés szolgál igazolásként.

Az alábbi vármegyékre lehet éves vármegyei e-matricát vásárolni. A vármegyei e-matricák hatálya a vármegye közigazgatási határán túl a vármegyét követő első csomópontig érvényes. A vármegyei matricák területi érvényességét csomópontszám és szelvényszám szerint a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

Fizetős útszakaszok: a vármegye nevére kattintva új ablakban nyílik meg a térkép!

Országos térkép

Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Abban az esetben, ha a D2 vagy B2 díjkategóriájú járművének forgalmi rendszámára U (utánfutó) díjkategóriájú e-matricát vásárol, a jogosultság érvényességének végéig bármilyen forgalmi rendszámú vontatmánnyal közlekedhet.

 

II. 2023-AS ÁRAK

Díjrendelet: a használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendeletben foglaltak alapján 2023. január 1-től az e-matrica rendszerben az alábbiak szerint alakulnak az árak.

A 2023. január 1-jét követő időszakra érvényes e-matricák díja:

Kategória Heti Havi Éves országos Éves vármegyei
D1 5 500 Ft 8 900 Ft 49 190 Ft 5 720 Ft
D2 8 000 Ft 12 600 Ft 69 830 Ft 11 450 Ft
B2 17 730 Ft 25 150 Ft 228 850 Ft 22 890 Ft
U 5 500 Ft 8 900 Ft 49 190 Ft 5 720 Ft
D1M 2 750 Ft 4 450 Ft 49 190 5 720 Ft

A fenti árak bruttó összegűek.

 

III. DÍJKATEGÓRIÁK

A gépjármű díjkategóriáját a forgalmi engedélyben, vagy egyéb járműokmányban a hatósági bejegyzések (járműkategória, megengedett legnagyobb össztömeg, szállítható személyek száma) alapján kell meghatározni. U díjkategória: a D2 és a B2 díjkategóriába tartozó járművek vontatmánya.

D1 motoros kategória
Motorkerékpár díjkategória.

D1 kategória
Ebbe a kategóriába tartozik a motorkerékpár, illetve a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, – a személygépkocsi vezetőjét is beleértve – legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsi és annak vontatmánya.

D2 kategória
A D2 kategóriába tartozik a D1 kategóriába nem tartozó valamennyi személygépkocsi, amely 7 főnél több személy szállítására alkalmas, valamint a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi és lakóautó.

B2 kategória
Az autóbuszok tartoznak ebbe a kategóriába.

U kategória
A D2 és a B2 díjkategóriába tartozó járművek által vontatott pótkocsi (utánfutó). Ha a D2 vagy B2 díjkategóriába tartozó jármű olyan pótkocsit vontat, amely az U kategóriába tartozik, a pótkocsira megváltandó jogosultság megváltható a vontató járműre is.

 

IV. E-MATRICA ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

Heti jogosultság: érvényes a vásárló által megjelölt kezdő időponttól és további 9 napra, összesen 10 egymást követő naptári napra, a 10. nap 24. órájáig.

Havi jogosultság: érvényes a vásárló által megjelölt kezdő naptól a következő hónap (számát tekintve) ugyanazon napjának 24. órájáig. Ha nincs ilyen nap a lejárat hónapjában, akkor a hónap utolsó napjának 24. órájáig.

Éves országos jogosultság: érvényes a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24 órájáig. Az éves matrica az érvényességi időtartamon belüli vásárlás esetén a vásárlás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot.

Éves vármegyei jogosultság: éves, területi alapú matricatípus a D1M, D1, D2, B2 és U kategóriába tartozó járművek esetén, amellyel egy vármegye gyorsforgalmi díjköteles úthálózata használható. Egy járműre több vármegyei e-matrica is váltható. Érvényességi ideje megegyezik az éves jogosultságéval. Hatálya a vármegye közigazgatási határán túl, a díjköteles útszakaszon haladva, a vármegyét követő első csomópontig érvényes. A vármegyei matricák területi érvényességéről a nemzetiutdij.hu oldalon tájékozódhat.

Az alábbi vármegyékre lehet éves vármegyei e-matricát vásárolni. A vármegyei e-matricák hatálya a vármegye közigazgatási határán túl a vármegyét követő első csomópontig érvényes. A vármegyei matricák területi érvényességét csomópontszám és szelvényszám szerint a 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

A vármegye nevére kattintva új ablakban nyílik meg a térkép!

Országos térkép

Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

A vásárlás után kapott ellenőrző szelvényt, illetve nyugtázó üzenetet az e-matrica érvényességének utolsó napjától számított 2 évig őrizze meg!

 

V. JOGOSULATLAN ÚTHASZNÁLAT

Jogosulatlan úthasztnálatról beszélünk,

• ha a jármű nem rendelkezik érvényes e-matricával a díjköteles úton haladáskor;
• ha nem a jármű díjkategóriájának megfelelően váltották meg az e-matricát (pl. egy 7-nél több személy szállítására alkalmas személygépkocsira D1-es jogosultságot vásároltak D2 helyett);
• ha az ellenőrző szelvényen vagy a nyugtázó értesítésen szereplő rendszám nem egyezik a jármű tényleges rendszámával;
• ha az e-matrica érvényességi ideje lejárt, vagy még nem kezdődött meg;
• ha az ellenőrző szelvényen vagy a nyugtázó értesítésen szereplő felségjel eltér a jármű rendszámán szereplőtől;
• ha egy adott vármegyére vásárolt matricával rendelkező jármű egy másik vármegye díjköteles úthálózatát is használja.

Az útdíj megfizetését telepített kamerákkal, díjellenőrző autókkal és mobil megállításos egységekkel ellenőrzik. A jogosulatlan úthasználat pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után. A jogosulatlan úthasználó a megállításos ellenőrzéskor a helyszínen köteles pótdíjat vagy pótdíjkülönbözetet megfizetni, vagy ha annak feltételei fennállnak, e-matricát vásárolni.

A pótdíj összege 2023-tól

Díjkategória 60 napon belüli megfizetés esetén (alap pótdíj 60 napon túli megfizetés esetén (emelt pótdíj)
D1, D2 18 750 Ft 74 970 Ft
B2 84 330 Ft 337 290 Ft

 

Pótdíjkülönbözet 2023-tól

Ha a gépjármű az ellenőrzéskor a gépjárműre egyébként irányadó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik, akkor pótdíjkülönbözetet kell fizetni. Ha az ellenőrzéskor a gépjárműre egyébként irányadó díjkategóriához képest nem alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik, úgy nem kell pótdíjat fizetni. A pótdíjkülönbözet mértékét az alábbi táblázat tartalmazza.

Megváltott díjkategória Gépjárműre vagy szerelvényre irányadó díjkategória Pótdíjkülönbözet összege 60 napon belüli megfizetés esetén Pótdíjkülönbözet összege 60 napon túli megfizetés esetén
D1 D2 9 440 Ft 37 800 Ft
D2 D2+U 9 440 Ft 37 800 Ft
B2 B2+U 9 440 Ft 37 800 Ft
D1, D2, U B2 65 580 Ft 262 320 Ft

 

 

VI. ONLINE VÁSÁRLÁS

Ha az e-autopalyamatrica.hu portálon vásárolja meg az autópálya-matricát, a sikeres vásárlást, illetve a fizetés megvalósulását követően azonnal megkapja a matrica sorszámát tartalmazó e-mailt, amellyel az érvényesség időtartama alatt igazolhatja az úthasználatra való jogosultságát. Az interneten keresztüli autópályamatrica-vásárlás több szempontból is előnyös döntés az utazók számára.

Regisztráció nélküli gyors vásárlás
A vásárláshoz nem is muszáj regisztrálnia, a matricát bankkártyával vagy átutalással 1-2 perc alatt megvásárolhatja.

Naprakész információk
Oldalunkon mindig friss információkat talál a vásárolható matricákról, a díjfizetésről és a magyar úthálózatról.

Regisztráció
Az opcionális regisztrációval fiókjában áttekintheti múltbéli vásárlásait és számláit.

 

VII. ELÉRHETŐSÉGEK, ÜGYINTÉZÉS

Autópálya matrica átírás, rendszámcsere, téves díjkategória / kategóriamódosítás, rendszám elírás, jogosultság fennállásának igazolása, kettősvásárlás visszavásárlás ügyintézés esetén lépjen kapcsolatba a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatával:

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Levelezési cím: 1380 Budapest, Pf.: 1170
Ügyfél elektronikus levelezés: ugyfel@nemzetiutdij.hu
Telefonos ügyfélszolgálat német nyelven munkanapokon, angol nyelven minden nap 8-16 óráig: +36 (36) 587-500