Extrém sportok biztosítása
A biztosítótársaságok kockázatalapú tevékenységet folytatnak. Ez azt jelenti, hogy mielőtt szerződést kötnének valakivel, mérlegelik azt, hogy vajon a szerződő veszélybe fog-e kerülni.
Értelemszerűen a biztosító célja is az, hogy több legyen a bevétele, mint a kiadása, azaz ha valaki nagyobb nagyobb veszélybe sodorja magát az utazása során, azzal a biztosító nagyobb kockázatot vállal, hiszen esélyesebb, hogy majd fizetni kell a kárai után. Éppen ezért a biztosítók különféle szempontrendszerek alapján határozzák meg a biztosítás összegét. Ha például egy biztonságos országba utazunk (például Svájcba, Ausztriába, Olaszországba), ahol ritkábban történik káresemény, akkor a biztosító kisebb kockázatot vállal velünk, éppen ezért olcsóbban adja a biztosítást. Ha azonban valamelyik veszélyesebb országba utazunk (például valamelyik dél-amerikai országba, Irakba), akkor nagyobb a veszélye annak, hogy bajunk esik.
Ezzel a társaság nagyobb kockázatot vállal, nagyobb az esélye annak, hogy kártérítést kell fizetnie, ezzel arányosan tehát a biztosítás díja is magasabb lesz. De nem csak az úticél van befolyással a biztosítás díjáról: az utazás célja is nagyban meghatározza azt. Ha ugyanis a tengerparton szeretnénk süttetni a hasunkat, akkor kicsi rá az esély, hogy valami bajunk esik. Ha azonban extrém sportolni indulunk vagy síelni, akkor bizony komoly a kockázata annak, hogy sérülést szenvedünk és orvosi ellátásra szorulunk majd. Éppen ezért ha ilyen céllal indulunk külföldre, mindenképpen kössünk kifejezetten sportolásra biztosítást, hiszen a kórházi és a gyógyszeres költségek nagyon magasak lehetnek, amelyeket nem is biztos, hogy zsebből ki tudnánk fizetni. Ugyanakkor velünk a biztosító is nagyobb kockázatot vállal, éppen ezért a biztosítás díja is magasabb lesz. Nem kell azonban teljesen kétségbe esnünk, ugyanis csupán párezer forinttal fog többe kerülni az ilyen jellegű biztosítás annál, mintha városnézésre vagy tengerparti nyaralásra indulnánk. Ez a minimálisan magasabb összeg azonban szó szerint életmentő lehet, ha bekövetkezik a baj.
Ha sportolási céllal utazunk ki külföldre, akkor sokkal nagyobb annak a kockázata, hogy valamilyen balesetet fogunk szenvedni vagy megsérülünk, emiatt pedig kórházi ellátásra szorulunk. Ha a baj bekövetkezik, akkor bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hiszen a külföldön a kórházi ellátás igen drága, és könnyen lehet, hogy minden félretett pénzünk rámenne. Éppen ezért nem érdemes kockáztatni: ha sportolni megyünk, mindenképpen kössünk a célnak megfelelő, minden kockázatot lefedő biztosítást! Persze lehet, hogy mi magunk kiválóak vagyunk a sportágban, és el sem tudjuk képzelni, hogy hibázzunk és balesetet szenvedjünk. A sérülést azonban másik sportoló is okozhatja nekünk. Mi történik akkor, ha egy másik síelő belénk hajt, nekünk pedig eltörik a kezünk az eséstől? Akkor bizony vagyonokat kellene kifizetnünk. Szerencsére a sportcélú utasbiztosítás az ilyen helyzeteket is orvosolni tudja. Arról nem is beszélve, hogy különféle sportok és extrémsportok felszerelése nem olcsó mulatság: akár többhavi fizetésünkbe is kerülhet egy-egy eszköz vagy ruhadarab. Ezeknek elvesztésére, ellopására, pótlására is fedezetet nyújt a megfelelő sportbiztosítás.
Legyen szó bármilyen célú utazásról, a biztosítás kötése megkerülhetetlen. Különösen igaz ez azonban akkor, ha sportolni indulunk, hiszen ilyenkor a sérülés és a baleset kockázata megsokszorozódik. Fontos azonban tudnunk, hogy az alapvető biztosítási csomagok nem fedezik a sportolás során szerzett balesetek és sérülések kezeléseit, ezért erre mindig speciális ajánlatot kell kérnünk. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy bár a sport egy külön kategóriát képez a biztosítások körében, azt mindig meg kell vizsgálnunk az adott csomag leírásában, hogy ebbe az extrém sportok is belefoglaltatnak-e. Ha ugyanis nincs benne a csomagban, akkor bizony egy másik csomagot kell keresnünk, vagy egyedi ajánlatot kell kérnünk a biztosítótól. A téli sportok napjainkban igen nagy népszerűségnek örvendenek: egyre többen indulnak el síelni vagy snowboardozni, éppen ezért ez immáron egy külön biztosítási kategóriává nőtte ki magát. Ha tehát síelni indulunk, ne feledkezzünk meg a biztosításról, ezt azonban a megfelelő kategóriára kössük meg, és ne a sportbiztosítás kategória alatt!
Bizonyos extrém sportok esetében a sérülés kockázata méginkább nagyobb. Senki nem kívánja, de megeshet, hogy olyan sérülést szenvedünk külföldön, amelynek keretei között mentőhelikopterrel kell elszállítani bennünket, hogy minél hamarabb a megfelelő orvosi ellátást kapjuk meg. Ha nincsen megfelelő biztosításunk (tehát ha például csak alapcsomaggal rendelkezünk), akkor a helikopteres mentést később nekünk kell kifizetnünk, s bizonyosan el tudjuk képzelni, hogy az bizony nem két fillérbe fog kerülni. Ha azonban körültekintőn választottunk biztosítást, akkor ennek a költségeit is állja a biztosító. Sőt, ha ügyesen állítjuk össze a biztosításunkat, akkor több szempontból is védve leszünk: ha repülővel érkeznénk a helyszínre, akkor a fedezet a poggyászkésésre is kiterjedhet, ha pedig autóval megyünk, akkor car assistance szolgáltatást is igénybe vehetünk.